Terápiás lehetőségek
A pánikbetegség leghatékonyabb kezelési módja az egyéni pszichoterápia és a gyógyszeres terápia kombinációja.
A terápiák közül a kognitív viselkedésterápia hatásosságát hangsúlyozzák, de a pszichodinamikus terápia is indokolt lehet sok esetben. Ma a legtöbben a szorongásos kórképek integrált kezelése mellett érvelnek, így a pszichodinamikus, kognitív/behavior terápiás és farmakológiai kezelések ötvözése mellett.(Prochaska ás Nocross, 2011)
Gyógyszeres kezelésről bővebben
Antidepresszáns terápia hatásos az agorafóbia és a pánikbetegség kezelésében is. A MAOgátlók és a benzodiazepin alprazolam is hatásosak a pánikrohamok gátlásában.
Németh Attila (1995) három nagy csoportba foglalta össze ezeket:
1. Az antidepresszánsok: Imipramin, Clomipramin; triciklikus antidepresszánsok (TCA); szelektív szerotonin visszavétel gátlók (SSRI); inverzibilis monoaminooxidáz bénítók által a MAO-enzim gátlása; reverzibilis MAO bénítók (RIMA)
2. A magas potenciálú benzodiazepinek (BZ): alprazolam, clonazepam
3. Az egyéb gyógyszeres lehetőségek: valproinsav, kolecisztokinin antagonisták.
Amikor a pánikrohamok megszűnnek, a korai visszatérés megelőzése érdekében még 6-12 hónapos kezelés indokolt. (Karmacsi, Bánki, 2001)
Pszichodinamikus terápia
A pszichodinamikus tényezők fontossága kétségtelen, erre utalnak a korai életesemények, illetve a pánikrohamok kulcsingereinek szerepe is.
A pszichodinamikus terápia egyik fő feladata a rejtett jelentések felderítése és terápiás feldolgozása például a beteg tüneteinek szimbolikus jelentésének megértése, belátása.
Az agorafóbia sokszor például az elcsábulástól való félelmet jeleníti meg szimbolikus formában.
A kezelés intenzív, gyakori és általában heti egynél több ülést jelent. A korai szakaszban érdemes felvenni a kapcsolatot a páciens családjával, ez edukatív célt szolgál.
A kezdeti fázis végére elvárhatóak a következők: kezelhetőbbé válnak a pániktünetek, összefogottabban és hitelesebben is tudnak beszélni tüneteikről; csökken a család aggódása; a terápiás kapcsolat megszilárdul annyira, hogy a páciens képes felismerni és megbeszélni érzéseit, melyek a pániktüneteket keletkezéséhez vezetnek.
A középső fázis során – mely a tüneti javulás jegyében zajlik – a beteg központi konfliktusait tárják fel és azonosítják. A kiváltó esemény vagy fantázia és a pánikepizód közti összefüggésre is utalnak. Az érzéseik fölötti kontroll elvesztésének aggodalmait igyekeznek csökkenteni az ebben a szakaszban alkalmazott intervenciók.
A végső fázisban az ambivalens áttételi jelenségekkel foglalkozik a terapeuta. A kapcsolatban kifejezheti a páciens a rohamokkal kapcsolatos indulatait a terápia biztonságos keretei között, ahol ezt aztán megtanulhatja kezelni is. A terápia során az elfojtás csökken, így az intenzív érzelmek felszínre kerülhetnek, mely a tünetek csökkenéséhez vezetnek. (Kulcsár, 1995)
Kognitív viselkedésterápia
A kognitív viselkedésterápia aktív, strukturált rövid 10-16 találkozásból álló, időhatáros terápia. Az alkalmazott pszichológiai intervenciók a személy szituációkra adott diszfunkcionális interpretációinak és az ezekből adódó viselkedés megváltoztatását célozzák meg. (Mórotz, 2010)
A kognitív viselkedésterápia során a következő tényezőkkel foglalkozik a terapeuta: a testi jelenségek katasztrofikus értelmezésének korrekciója: a szorongás és a pánik kezelésében alkalmazható technikák elsajátítása és a pánik kiváltása szempontjából szignifikáns külső és belső ingerek, helyzetek expozíciója. A viselkedésterápiás módszerek nagy hangsúlyt fektetnek az expozícióra, míg a kognitív terapeuták a kognitív feldolgozás javítását célozzák meg.
A terápia első szakaszában a tüneti kép precíz és alapos felmérése történik. A tüneti skálák és kérdőívek a tünetek lefolyásának, dinamikájának és következményeinek felmérésében segítik a terapeutát. A zavar súlyosságának megállapítása során mindenképpen foglalkozni kell az elkerülő viselkedés mértékével és kiterjedtségével, vagyis azzal, hogy maga a tünet hol és milyen módon hat az egyén életére, hogyan befolyásolja azt.
A viselkedéses próbák alkalmazásával a pácienst abban segíti a terapeuta, hogy jobban megértse tüneteit és a testükre vonatkozó kontroll érzését növelje. Egyik fajtája az interoceptív expozíció, melynek során a pácienst olyan különböző testi, interoceptív élményekkel konfrontálja a terapeuta, amelyek kritikus jelenségeket aktiválnak, de amelyben a jelenség élettani magyarázatát is tudják (pl.: koffeinfogyasztás, hiperventilláció). Megkönnyebbülést érhet ez el a pácienseknél, hiszen látni fogják, hogy az eddig ismeretlen, kezelhetetlen jelenség kezelhető, nem veszélyezteti testi-lelki egészségét.
Az in vivo expozíció során a páciens biztonságkereső magatartását gátolják le, így bizonyítják be számukra a testi szenzációk következményeire vonatkozó feltevések téves voltát.
A kognitív átstrukturálás során egy edukatív szakaszban a testi érzetek szorongáskeltő értékelésének korrekciója történik, oly módon, hogy a páciens azon hipotéziseit cáfolja, mely a testi jelenségek veszélyességére vonatkoznak, továbbá az érzések és a cselekvések közötti összefüggésre mutatnak rá.
Az automatikus negatív gondolatok azonosítása nagyon fontos, ehhez fel kell tárni a pánikgerjesztő kognitív folyamatokat és mechanizmusokat. Ezek az automatikus negatív gondolatok általában nem, vagy alig tudatos gondolati reflexiók, amik gyakran képszerű elemekkel bukkannak fel. A folyamat során a páciensek felismerik a gondolatok és értékelések hatását a kiváltódó érzelmi reakciókra és a helyzet kimenetelére.
A kognitív terápiában az önmonitorozásnak és a házi feladatoknak is nagy szerepe van, ezek folyamatos, aktív együttműködésre késztetik a pácienseket, ilyen például a pániknapló technikája. A terapeuta folyamatosan arra biztatja a klienst, hogy az eseményre adott alternatív, realisztikusabb magyarázatokat keresse, és ezáltal a fontos helyzeteket próbálja meg differenciáltabban értelmezni.
A páciens negatív hiedelmeinek korrekcióját az ún. szókratészi kérdezéstechnika segítségével végzi a terapeuta, úgy hogy a negatív gondolatokat hipotézisként kezeli, és jól alkalmazott kérdésekkel teszteli annak érvényességét, megalapozottságát.
A szorongásmenedzselési technikákkal – így a különböző relaxációs módszerekkel – a páciens segítséget kap abban, hogyan vegye át a kontrollt testük felett. Szorongásoldó eszköz még a légzéstréning, ami a rosszullétek kontrollálhatóságát segíti elő.
Figyelembe kell vennünk továbbá a személyt körülvevő környezet reakcióit is, mert ezek is fenntarthatják a tünetet. (Mórotz, 2010)
Még egy fontos terápiás eszköz az ún. deszenzitizálás, amikor a páciens a szorongásgerjesztő helyzetekkel fokozatosan találkozik, és újratanulja azokat, vagyis nem a helyzetből való kilépés lesz a megnyugvás eszköze, hanem a bennmaradás. Először csak elképzeli a helyzetet, relaxált állapotban, majd amikor már így el tudja viselni a szorongást, akkor fokozatosan a valós, szorongáskeltő helyzetekben is gyakorol, rendszerint a terapeuta segítségével. A szorongás annak hatására kezd oldódni, ha a deszenzitizációnál azt tapasztalja, hogy elmarad a rettegett következmény. (Oltmans, Neale és Davison, 1999)
– Gaál-Soproni Anita –
Felhasznált irodalom:
Karmacsi, L., Bánki, M. Cs., 2001. Fóbiák és egyéb szorongásos zavarok. In: Füredi, J., Németh, A., Tariska, P., szerk. 2001. A pszichiátria magyar kézikönyve. Budapest: Medicina Könyvkiadó, 389-401. old.
Kulcsár, Zs., 1995. A pánik pszichodinamikai értelmezése. In: Bánki, M. Cs., szerk. 1995. Pánik és fóbiák. Budapest: Cserépfalvi Kiadó, 73-89. old.
Mórotz, K.,, 2010. A pánik és az agorafóbia. In: Mórotz, K., Perczel, F. D., szerk. 2010. Kognitív viselkedésterápia. Budapest: Medicina Könyvkiadó, 278-336. old.
Németh, A., 1995. A pánikbetegség gyógyszeres kezelése. In: Bánki, M. Cs., szerk. 1995. Pánik és fóbiák. Budapest: Cserépfalvi Kiadó, 107-129. old.
Oltmans, T. F., Neale, J. M., Davison, G. C., 1999. Agorafóbia pánik-rohamokkal. In: Szakács, F., szerk. 1999. Pszichoterápia vademecum I-II. kötet. Budapest: Animula Kiadó.
Prochaska, J. O., Nocross, J. C., 2011. A pszichoterápia rendszerei. Összehasonlító elemzés. Budapest: Animula Kiadó.
