Csoportterápia
Kollégáink

Pethő Anikó
Hétfő: egyeztetés alapján
Kedd: egyeztetés alapján
Szerda: egyeztetés alapján
Csütörtök: egyeztetés alapján
Péntek: egyeztetés alapján
A Netterápia munkatársai többféle témában indítanak csoportterápiás foglalkozásokat, melyről a folyamatosan frissülő Hírek menüpont alatt tájékozódhat. Továbbá arra is van lehetőség, hogy amennyiben Ön saját problémájával csoportban szeretne dolgozni, jelezze ezt asszisztensünk felé, mi pedig vállaljuk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a csoportterápiához szükséges létszámot biztosítjuk.
Lehetőség van kiscsoportos, illetve középcsoportos foglalkozásokra, továbbá nyílt és zárt csoportokba való csatlakozásra is. Kiscsoport< 4-12 főig terjed, míg a középcsoport 13-25 fő részvételével indul el. A zárt csoport azt jelenti, hogy a csoport tagjai ugyanazok maradnak az indulástól egészen a folyamat végéig. A nyílt csoportból a tagok a problémájukban való előrehaladásuk függvényében lépnek ki, helyükre pedig új tagok kerülhetnek.

A csoportterápia lényege, hogy egy pszichológus által vezetett folyamatban több páciens hozhatja be problémáit, ezáltal kölcsönhatásba kerülve egymással, dinamikusan, ki-ki saját nézőpontjával segítheti a másik lelki munkáját. Olyan személyközi kapcsolatok, folyamatok kerülnek itt előtérbe, melyekre az egyéni konzultációk kapcsán nem nyílik lehetőség.
Előnyei: az egyén rálát mások problémáira, rájön, hogy nincs egyedül azzal, amivel ő is küzd. Több szempont kapható, illetve a páciens is tud segíteni másoknak. A páciens megtapasztalhatja, hogy mások hogyan reagálnak az ő dolgaira. Gyakran mások mondják ki a páciens problémáit. Többszintű megerősítés is kapható ebben a közegben. Az egyénnek továbbá lehetősége van biztonságos keretek között gyakorolnia a lélektani, kapcsolati életében felmerült problémákat, készségeket.
A netterápia munkatársai alapvetően azokban az esetekben javasolják a csoportterápiás foglalkozást klienseink részére, akik számára az egyéni terápia már nem kielégítő vagy abban elakadások merülnek fel, illetve ha az egyén problémája szorosan kapcsolódik a szociális készségek problematikájához. A csoportterápia heti vagy kétheti foglalkozásokból áll, problémakörtől függően.
Egy alkalom időtartama a csoport létszámának függvényében változhat: 60-180 perc