Légszomj, kéz-lábremegés, heves szívdobogás, halálfélelem… ezek mind-mind a pánikbetegség tünetei lehetnek. Aki átélte tudja mennyire valóságosnak tűnnek ezek az érzések és elhatalmasodhatnak az emberen, aki csak külső szemlélője egy ilyen rohamnak gyakran áll tehetetlenül a helyzet előtt.
Cikksorozatunkkal mind a pánikbetegségben szenvedőknek, mind pedig a hozzátartozóknak és a pánikbetegek környezetében élőknek szeretnék segítséget, útmutatást nyújtani.
Bár sokan azt gondolják, hogy ez korunk divatbetegsége, a rohanó, teljesítményorientált élet velejárója, de tévednek: nem modernkori betegségről van szó, hanem már évszázadok óta ismert: Hippokratész is írt róla.
Először az amerikai polgárháború idején harcolt katonákon vizsgálták ezt a szindrómát. Így a későbbiekben hívták katonaszívnek, kimerüléses szindrómának, neuracirculatoros astheniának is. (Andreasen, Black, 1997)
Freud ismerte fel elsőként, hogy e szindróma magja a szorongás: szorongásos neurózisnak nevezte azokat az akut szorongásos rohamokat, amiket ma pánikzavarnak hívunk. Ezek a tudattalan veszélyekre adott reakciók és mindegyikük eredményezhet agorafóbiát is, amely szó szerint a nagy tértől való irreális félelmet jelenti.
A pánikbetegség felismerése
A pánikroham maga egy tünet csupán, az idegrendszer válaszreakciója, míg a pánikbetegség egy sajátos biológiai és pszichológiai konstelláción alapuló tünetcsoport, melynek a pánikrohamok csak az egyik tünete (Weissman és Merikangas, 1986, idézi Bánki, 1995).
A pánikroham tünetei többek között a halálfélelem, heves szívverés, ájulásérzés, légzési nehézségek, vérnyomás emelkedése, mellkasi fájdalom, izzadás, zsibbadás és szédülés.
Az agorafóbia az egyik változata a pánikbetegségnek, és fóbiás elkerülésben jelenik meg. A pánikrohamok hatására a személy kerülni kezd bizonyos helyzeteket, melyekről úgy véli előidézhetnék a pánikrohamot, így már agorafóbiáról is beszélünk, az élettér elkezd beszűkülni. Eredetileg különálló betegségként jelölték meg, de több bizonyíték azt mutatta, hogy az agorafóbia és a pánikbetegség egy betegséget képvisel. (Andreasen, Black, 1997)
Az agorafóbiások valódi félelme, abból adódik, hogy elszigetelődnek a biztonságuk forrásától: félhetnek például attól, hogy pánikrohamuk lesz, és nem tud rajtuk orvos segíteni .A zsúfolt helyek, hosszabb autóutak, hidakon, alagúton való átkelés kerülése jellemző rájuk. Sokan csak kísérettel képesek elmenni a kerülendő helyekre. Előfordul így az is, hogy teljesen beszűkül az agorafóbiás élettere és otthonülővé válik.
A DSM-IV (a pszichiátriai kórképek kézikönyve) a pánikzavart, mint visszatérő, váratlan pánikrohamokkal járó állapotként jellemzi, melyre jellemző az újabb rohamoktól és az esetleges pánikroham következményeitől – önkontroll elvesztése, szívroham, megőrülés – való tartós aggódás. A pánikrohamot akkor diagnosztizáljuk, ha az jól körülhatárolt időszakban, intenzív félelemmel és diszkomfort érzéssel jár, és melyben az alábbi tünetek közül legalább négy vagy több hirtelen alakul ki és maximális intenzitását 10 perc alatt eléri:
1) heves szívdobogás, szapora szívverés
2) izzadás
3) remegés vagy reszketés
4) fulladás- vagy légszomj-érzés
5) fuldoklás
6) mellkasi fájdalom vagy diszkomfort
7) hányinger vagy hasi diszkomfort
8) szédülés, bizonytalanság vagy ájulásérzés
9) a realitás elvesztésének az érzése vagy olyan érzés, mintha elvált, elszakadt volna saját
testétől
10) félelem a megőrüléstől vagy az önkontroll elvesztésétől
11) halálfélelem
12) zsibbadás, érzéketlenség, bizsergés
13) hidegrázás vagy kipirulás, hevülés
Fontos kritériuma a pánikrosszullétnek, hogy az nem valamely egyéb ok – fóbia, kényszeres zavar, poszttraumás stressz-zavar stb. – következtében lép fel.
A pánikbetegség értékelésénél fontos más testi és pszichiátriai betegségeket kizárni, amik hasonlíthatnak a pánikra. Nagyon hasonlóak a pánik testi tünetei például a pajzsmirigy alulműködéshez vagy a vestibuláris idegbetegségekhez.
A pánikroham, mely a pánikbetegség diagnosztikai kritériumaihoz tartozik többféle szorongásos zavarban is előfordul, ezért figyelni kell a diagnosztizálásnál. Nehezíti a diagnózisalkotást, hogy a pánikzavarban szenvedő személyek a szomatikus tüneteiket először valamilyen fizikai betegségnek tulajdonítják, így sokszor csak hosszas fiziológiai vizsgálatok után jutnak el szakemberhez.
A más fóbiáktól való elkülönítésben az segíthet, hogy a pánikrohamok azonnal jelentkeznek, ha találkoznak a fóbiás ingerrel, míg például a pánikzavar agorafóbiával vagy anélkül esetében a pánikrohamok nem jelennek meg azonnal a stresszhelyzetben csak egy bizonyos idő eltelte után.
A szakemberek számára nehézséget okoz továbbá a diagnózisalkotás, ha a páciens pánikrohamai már csak specifikus helyzetben jelentkeznek, de a pszichés zavarai eredetileg ilyen rohamokkal kezdődtek.
Ki kell zárnunk továbbá a pszichoaktív szerhasználatot valamint az általános egészségi állapot felmérése is szükséges, hiszen például a temporális lebenyi epilepszia, vagy egy hipoglikémia okozta tünet is összetéveszthető pánikrohammal (Klein, 2004).
Elvonási tünetek is okozhatnak szorongásos rohamokat: az alkohol megvonása, szedatívumok, hipnotikumok, opiátok elvonása. Az alkoholmegvonási szindrómát úgy tudjuk elkülöníteni a pánikbetegségtől, hogy az előbbi tüneteit leginkább a hipertenzió, lidérces álmok és láz megjelenése jellemzi (Gábor S. Pál, 1995).
A pszichiátriai betegségek közül a depressziót kell kizárni. Pánikroham előfordulhat generalizált szorongásban, skizofréniában, deperszonalizációs betegségben, szomatoform betegségben és személyiségzavarokban is. (Andreasen, Black, 1997)
A vizsgálatok alapján a pánikbetegség kiemelten gyakoriak minden populációban.
A pánikbetegek arányát nehéz megmondani, hiszen sokan el sem jutnak szakemberhez, vagy más diagnózissal kezelik őket. A pánikbetegség arányát így egy tág intervallumban nézzük: 0,4-4,2%-ra tehető a felnőtt lakosság körében, de ennél akár magasabb is lehet ez a szám a valóságban. Néhány kutatás azt mutatja, hogy csupán a pánikbetegek 25%-a fordul szakemberhez. (Rones és Mykletun, 2005)
A pánikbetegség súlyos eseteiben romlik a páciens életminősége, akár a teljes szociális izolációig is eljuthat, ami érinti mind az egyén családját, és a mikrokörnyezetét is. Ha a munkába sem képes már eljutni, akkor ez anyagi kiesést is jelent. Gyakran valamely családtag segítségére szorul, hiszen már egyedül nem mer közlekedni. Ha időben nem kezelik a betegséget, akkor további problémákat is okozhat: együttjárhat egyéb pszichiátriai és szomatikus betegségekkel is, melyek még inkább megemelik a morbiditást és a mortalitást.
Fontos tehát nagyon a korai felismerése, ebben nagy szerepe van a családorvosoknak, de a különböző szakmák közti együttműködés növelése is pozitív irányba mozdíthatná a helyzetet.
Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy hosszú idő elteltével a pánikbetegek 50-70%-a javul, de a teljes remisszió igen ritka. A pánikbetegek körében megnő az emésztéssel kapcsolatos, illetve a hypertensió kialakulásának veszélye, nagyobb a mortalitási, az öngyilkossági arány és keringési betegségben is sokan szenvednek. (Andreasen, Black, 1997)
Leggyakoribb szövődménye a pánikbetegségnek a depresszió, illetve az alkoholizmus. Mindezek a külső körülményekre adott válaszok: a depresszió enyhe formája 50%-uknál, alkoholizmus 20%-nál valószínű.
– Gaál-Soproni Anita –
Felhasznált irodalom:
Andreasen, N. C., Black, D. W., 1997. Bevezetés a pszichiátriába. Budapest: Medicina Könyvkiadó.
Bánki, M. Cs., szerk. 1995. Pánik és fóbiák. Budapest: Cserépfalvi Kiadó
DSM-IV., 2001. Text Revision. Budapest: Animula Kiadó.
Klein, D., 2004. „A megküzdök vele” esetmegbeszélése. In: First, M.B., Gibbon, M., Williams, J.B., 2004. Kezelési kézikönyv a DSM-IV-TR esettanulmányokhoz, Budapest: Pfizer.
Rones, A., Mykletun, A., 2005. Help-seeking behaviour in patients with anxiety disorder and depression. In: Acta Psychiatry Scand 111 (1)
