A nőiséggel kapcsolatos cikksorozat 2. részében arról lesz szó, hogyan van jelen a nő a médiában, mi a mai kor nőideálja és ez hogyan hat magukra a nőkre.
Létezik egyfajta vaginaideál is, melyet a média, a pornográfia sulykol a nőkbe. Sokan próbálnak ennek megfelelni, vagy csak frusztráltak amiatt, mert nem tudnak. Kihathat ez a nők önértékelésére is. A következőkben arról is szó lesz hogyan és hogy mit lehet ez ellen tenni.
Miután megismertük magunkat az is nagyon fontos, hogy ezt milyen viszonyrendszerben helyezzük el. Az énkép, saját magunkról kialakított képünk, az önmagunkra vonatkozó észlelés rendszere, olyan vonások, melyeket magunkra igaznak tartunk. Ezen keresztül értékeljük magunkat, ez befolyásolja érzéseinket, gondolatainkat, viselkedésünket. Mindig elkísér bennünket, még ha nem is tudunk róla, ezért is fontos, hogy ez egy pozitív kép legyen.
Negatív akkor lehet, ha az énideál és az énkép között túl nagy a különbség, ekkor értéktelenség érzés, szorongás, alacsony önértékelés a jellemző. Az sem jó, ha az énkép és az énideál túl közel van egymáshoz, mert ekkor egy dölyfös, irreálisan túlértékelt és magát felsőbbrendűnek érző nővel találkozunk.
Ha optimális a távolság az énkép és az énideál között, akkor az fejlődésre serkent, a már meglévő képességeinkre alapozva és elismerve azokat, de a távlatokba tekintve.
Sajnos a média, pornográfia egy olyan énideált jelenít meg, melyet kevés nőnek van egyáltalán esélye énképéhez közel érezni. Torzítja a valóságot, ezáltal hamis és gyakran irreális képet mutat az embereknek.
Szerencsére ma már egyre inkább törekednek, hogy a médiában hús-vér emberek is megjelenjenek, pl. smink nélküli arcokkal, átlagos testsúlyú modellekkel, ami mivel egy reálisabb ideált jelenít meg, pozitív irányba befolyásolja az énképet.
A szexualitás viszont egy kényes terület, hiszen még mindig tabunak számít, egy felszínt láttatnak velünk, de a mélyebb témákat már kerülik. Így alakulhat ki egy nőben akár egy vaginaideál is, és nem kell ehhez a pornófilmekig elmenni, hanem elég, ha egy fehérnemű plakáttal találkozunk, mely ügyesen sejteti mi van a ruha alatt.
Régmúlt ideáljai
Ahogy a divat változik évről évre úgy változott a női szépségideál – és ezzel együtt a vaginaideál is – az idők során.
A legrégebbi szépségideál, még az időszámításunk előttről (i.e. 25 évezred), a híres Willendorfi Vénusz, mely kerekded formáival, széles csípőjével, nagy mellével ma nem éppen a jó nő kategóriába lenne sorolva.
Az ókorban már nagyobb hangsúly helyeződik az esztétikára, de még ekkor is inkább a teltkarcsúbb nők jelentik az etalont.
A középkorban a szexualitás pusztán a gyermek nemzésére korlátozódik, a nő csak, mint anya jelenik meg: az erény, a szemérmesség, ártatlanság.
A reneszánsz szépségideálja a szabályos szépség, a törékeny nő, akinek a bőre fehér, mint a hó. Marie-Antoinette korában a telt keblek és a telt csípőé a főszerep, melyet a fűzővel vékonyított derékkal hangsúlyoznak ki.
Az 1920-as években már a szabadság, könnyedség, légiesség jellemzi a nőket. A fiatalság, ártatlan tekintet is fontossá válik, de a 80-as évektől kezdve már a testtel való tudatos foglalkozás, annak kidolgozása válik kulcsfontosságúvá, annál vonzóbb lesz egy nő: minél többet edz, diétázik, napozik, szőrtelenít.
Saját szépségideál, esztétikum
A szépségideálokat nem feltétlenül, azt viszont mindenképpen fontos figyelembe vennie egy nőnek mi az, amit ő és kedvese esztétikusnak talál, hiszen ekkor fogja mindkét fél felszabadultan élvezni az együttlétet. A nő így fogja tudni szeretni a testét, ha annak révén pozitív élmények, visszacsatolások érik és miközben ápolja a testét, gondoskodik a vaginájáról az közelebb viszi őket saját magukhoz, elmélyíti önismeretüket, és fokozza a szexualitásban megszerezhető örömüket.
A cikksorozat első része itt olvasható.
A következő részben a nők orgazmuskészségéről lesz szó.
Gaál-Soproni Anita
Klinikai szakpszichológus, szexuálpszichológus
