Lámpaláz
A lámpaláz egy olyan kellemetlen állapot, mely akkor következik be ha mások előtt kell szerepelnünk, beszélnünk. De mitől félünk tulajdonképpen ilyenkor?
Pszichológiai szempontból attól tartunk leginkább, hogy nevetségessé tesszük magunkat, ezzel a saját magunkról és természetesen a mások által rólunk kialakított képet romboljuk le. Az önértékelésünk szempontjából is kulcsfontosságú, hogy megfelelően teljesítsünk a vizsgahelyzetben. Ezért is van az, hogy akinek stabilabb az önmagáról alkotott képe, kevésbé szorong, kevésbé valószínű hogy lámpalázas lesz, ha közönséggel találja magát szemben.
A vizsgadrukk ugyanolyan alapon működik, mint a lámpaláz, de itt erősebb az-az érzés, hogy a tanár előtt hozza magát kellemetlen helyzetbe a hallgató, és kiderül, hogy nem tudja az anyagot megfelelően, és amiatt meg is büntetik: megbuktatják.
A vizsgaláz tünetei sokfélék lehetnek: idegesség, feszültség, izzadás, hasmenés, nyugtalanság, arcpír stb.
Ebben a stresszhelyzetben többféle fizikai folyamat megy végbe a szervezetünkben. A félelem és a szorongás olyan fizikai folyamatokat indít be, melyeknek célja, hogy felkészítsék a szervezetet a védekezésre, még akkor is, ha ebben az esetben inkább pszichológiai védekezésre lenne szükség.
A szervezet arra törekszik, hogy minél több cukrot gyártson, mert ez az izomenergia legfontosabb alapanyaga, ezt juttatja el az izmokhoz. A szívműködés is fokozódik, a légzés szaporább lesz. Hormonális és agyi irányítással termel a szervezetünk izomenergiát, amire tulajdonképpen nincs is szükségünk és ez az izomfeszülés csak zavar bennünket a vizsga során.
Mit lehet kezdeni ezzel az energiával, feszültséggel? Semmiképpen nem szabad a nullára csökkenteni azt, mert bizonyos mértékben erre a feszült állapotra is szükségünk van a jó teljesítményhez.
Érdemes egy-egy tornagyakorlatot végezni a vizsga reggelén, de semmiképpen nem szabad teljesen ellazult, relaxált állapotba kerülni, mert az csökkenti teljesítményünket.
A vizsgadrukk és a lámpaláz legjobb kezelési módja: ha alaposan felkészültünk a vizsgára, jó tanulási technikával egy biztos tudást szerezve, azaz semmi kétségünk nem lehet affelől, hogy sikerül-e a vizsga.
A vizsgadrukk másik oka a hihetetlenül gazdag fantáziánk, melyet mások elbeszélései tovább színeznek. Rettenetes képeket tudnak a vizsgázók maguk elé vetíteni a tanárokról, a vizsgahelyzetről. Ha felkészültek vagyunk, akkor ez az érzés el fog múlni, amint megkapjuk a kérdéseket, meglátjuk a tételt a vizsgán.
Előző este lefekvés előtt érdemes lejátszani a fejünkben egy ideális forgatókönyvet a vizsgáról, minden részletet elképzelve, minél több érzékszervünket bevonva. Ez a vizualizációs gyakorlat segíthet bennünket abban, hogy másnap ne a rémképek uralják a gondolatainkat, és vizsgalázunk alacsonyabb legyen.
A vizsgahelyzetben is segíthet ezeknek a pozitív képeknek, vagy korábbi pozitív emlékképeknek a felidézése, melyek nyugalommal töltenek el bennünket, oldva ezzel a feszültségünket.
A pozitív üzenetek magunknak, és az optimista gondolkodás is csökkenti a szorongást, növeli a teljesítményt.
A szorongás másik táptalaja a fáradtság, kialvatlanság, ilyen állapotban a teljesítményünk, koncentrációs képességüknk is romlik, érdemes tehát a vizsgát megelőző napon időben lefeküdni, hogy kipihenten ébredjünk.
– Netterápia –